Vajon a törvény alattvalóinak szabad-e a törvény szavaitól eltérően cselekedniük?

A hatodik problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy a törvény alattvalóinak nem szabad a törvény szavaitól eltérően cselekedniük.

1. Augustinus ugyanis ezt mondja a De Vera Religione-ban: "Az emberi törvények esetében, noha emberek ítélnek róluk, amikor megalkotják őket, de amikor már meghozták és megerősítették azokat, nem szabad róluk, hanem csak szerintük ítélni." Ámde ha valaki figyelmen kívül hagyja a törvény szavait, mondván, hogy a törvényhozó szándékát követi, úgy tűnik, a törvényről ítél. Tehát a törvény alattvalójának nem szabad figyelmen kívül hagynia a törvény szavait, hogy a törvényhozó szándékát kövesse.

2. Ezenkívül, csak arra tartozik a törvények értelmezése, aki törvényhozó. Ámde a törvény alattvalói nem törvényhozók. Tehát nem jogosultak a törvényhozó szándékának értelmezésére, hanem mindig kötelesek a törvény szavai szerint cselekedni.

3. Ezenkívül, minden bölcs ember képes szavakkal kifejezni a szándékát. Ámde a törvényhozókat bölcs embereknek kell tekinteni: [a Szentírásban] ugyanis ezt mondja a Bölcsesség a Péld 8,15-ben: "Általam kormányoznak a királyok, és tesznek igazságot a tisztségviselők." Tehát a törvényhozó szándékáról csakis a törvény szavai segítségével kell ítélni.

Ezzel szemben áll, amit Hilarius mond a De Trinitate-ban: "A mondottak értelmét a mondás okaiból kell meríteni, mivel nem a dolgot kell alávetni a beszédnek, hanem a beszédet a dolognak." Tehát nagyobb figyelmet kell fordítani a törvényhozót mozgató okra, mint magukra a törvény szavaira.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy - amint fentebb (a. 4) mondottuk - minden törvény az emberek közjavára irányul, és ennyiben van törvényereje és törvény-jellege; amennyiben pedig ebben fogyatékos, híjával van a kötelező erőnek. Ezért mondja a jogi szakember: "Semmilyen jogi megfontolás és méltányosságból eredő jóindulat nem tűri el azt, hogy amiket üdvös módon az emberek hasznára vezettek be, mi keményebb értelmezéssel az emberek érdekével szemben kegyetlenné változtassuk." Ámde sokszor előfordul, hogy az emberek közjava számára hasznos valamit megtartani az esetek többségében, de bizonyos esetekben ugyanez nagyon ártalmas lenne. Mivel pedig a törvényhozó nem képes minden egyedi esetet átlátni, a törvényt azok alapján hozza (a közhasznot szolgálni akarván), amik az esetek többségében előfordulnak. Ha tehát felmerül olyan eset, amelyben az ilyen törvény megtartása az emberek közjava szempontjából káros lenne, az ilyen törvényt nem kell megtartani.
Például, ha egy ostromlott városban hoznak egy olyan törvényt, hogy a város kapui maradjanak zárva, ez a közjó számára az esetek többségében hasznos. Ha azonban előfordul olyan eset, hogy az ellenség üldöz olyan polgárokat, akik a város őrzői, igen káros lenne a város számára, ha zárva maradnának a kapuk. Ezért ilyen esetben a törvény szavai ellenére ki kell nyitni a kapukat, hogy megőrződjék a közjó, amit a törvényhozó szándékol.
De azt is meg kell fontolni, hogy ha a törvény szó szerinti megtartása nem okoz azonnali veszélyt, amit rögtön el kell hárítani, nem tartozik bárkire, hogy értelmezze, mi lenne hasznos a városnak, és mi lenne káros, hanem ez egyedül a feljebbvalók dolga, akiknek joguk van ilyen esetekben a törvények alól felmentést adni. Ha pedig azonnali a veszély, és nem tűr halasztást, s így nem lehet feljebbvalóhoz fordulni, maga a szükségesség hozza magával a felmentést, mivel a szükségesség nincs alávetve a törvénynek.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy aki szükség esetén tér el a törvénytől, nem mond ítéletet a törvényről, hanem az egyedi esetről ítél, amelyben úgy látja, hogy a törvény szavait nem kell megtartani.

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy aki a törvényhozó szándékát követi, abszolút értelemben nem értelmezi a törvényt, hanem nyilvánvaló ártalom esetén világos, hogy a törvényhozónak más volt a szándéka. Ha ugyanis kétség áll fenn, vagy a törvény szavai szerint kell cselekedni, vagy a feljebbvalókkal kell konzultálni.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy egy embernek sincs akkora bölcsessége, hogy minden egyedi esetre tudna gondolni. Ezért szavakkal nem képes elégséges módon kifejezni, hogy mi a megfelelő a kívánt cél elérésére. De ha képes is lenne a törvényhozó minden esetet megfontolni, a homály elkerülése végett akkor sem volna szükséges, hogy mindet kifejezze, hanem annak megfelelően tartozna törvényt hozni, ami az esetek többségében előfordul.