Vajon van-e valamilyen örök törvény?

Az első problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy nincs semmilyen örök törvény.

1. Minden törvényt valakik számára hoznak. Ámde nem létezett öröktől fogva olyan valaki, akinek a számára törvényt lehetett volna hozni. Tehát egy törvény sem örök.

2. Ezenkívül, a kihirdetés a törvény lényegéhez tartozik. Ámde a kihirdetés nem volt lehetséges öröktől fogva, mivel nem létezett öröktől fogva olyan személy, akinek a számára a törvényt ki lehetett volna hirdetni. Tehát egy törvény sem lehet örök.

3. Ezenkívül, a törvény célrairányulást tartalmaz. Ámde nincs olyan örökkévaló dolog, ami célra irányulna, ugyanis egyedül a végső cél örök. Tehát egy törvény sem örök.

Ezzel szemben áll, amit Augustinus mond a De Libero Arbitrio 1-ben: "Azt a törvényt, amelyet a legfőbb eszmének neveznek, egyetlen értelmes lény sem tekintheti másnak, mint változhatatlannak és öröknek."

Válaszul azt kell mondanunk, hogy a törvény semmi más, mint a gyakorlati ész bizonyos előírása az államfőben, aki valamely tökéletes társaságot kormányoz, amint fentebb (q. 90, a. 4) mondottuk. Ámde feltételezve, hogy a világot az isteni gondviselés kormányozza, nyilvánvaló, hogy a világegyetem egész közösségét az isteni értelem kormányozza, ahogy az Első Részben (ST1, q. 22, a. 1) mondottuk. Ezért maga a dolgok kormányzásának eszméje, amely Istenben mint a világegyetem Urában létezik, törvény-jellegű. Mivel pedig az isteni értelem semmit sem az időben gondol el, hanem Istennek az elgondolása örökkévaló, ahogy a Péld 8,23-ban említi, az ilyen törvényt örökkévalónak kell mondani.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy amik önmagukban nem léteznek, Istennél léteznek, amennyiben előre elgondolta és előre elrendelte őket, ahogy a Róm 4,17-ben mondja: "Aki...létre hívja a nem létezőket." Így tehát az isteni törvény örök elgondolásának örök törvény-jellege van, amennyiben Isten azt az általa előre elgondolt dolgok kormányzására irányítja.

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a kihirdetés szóban és írásban történik, és az örök törvény a kihirdető Isten részéről mindkét módon közzé van téve, mivel az isteni Ige örökkévaló, és az élet könyve (ST1, q. 24) öröktől fogva megíratott. De a törvényt halló és látó teremtmény részéről a kihirdetés nem lehet örök.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a törvény a célrairányítást aktív módon tartalmazza, amennyiben tudniillik általa irányulnak bizonyos dolgok a célra, nem pedig passzív módon, azaz nem úgy, mintha maga a törvény irányulna célra. Ez utóbbi csupán esetlegesen fordul elő olyan kormányzó lényben, akinek a célja rajta kívül van, amire az ő törvényének irányulnia kell. De az isteni kormányzás célja maga Isten, és az ő törvénye nem más, mint ő maga. Ezért az örök törvény nem irányul más célra.