Vajon van-e bennünk valamilyen természettörvény?

A második problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy nincs bennünk semmilyen természettörvény.

1. Az embert ugyanis elégséges módon irányítja az örök törvény. Augustinus ugyanis ezt mondja a De Libero Arbitrio 1-ben: "Az örök törvény az, amely mindent igazságosan a legrendezettebbé tesz." Ámde a természet nem bővelkedik a feleslegesekben, mint ahogy nem is szűkölködik a szükségesekben. Tehát nincs az ember számára valamiféle természettörvény.

2. Ezenkívül, a törvény által irányul az ember a tetteiben a célra, amint fentebb (q. 90, a.1) mondottuk. Ámde az emberi cselekedeteket nem a természet irányítja célra, mint az értelmetlen teremtmények cselekedeteit, amelyek természeti törekvésük folytán tevékenykednek célirányosan, hanem az ember értelme és akarata által cselekszik valamilyen célért. Tehát nincs az ember számára valamiféle természettörvény.

3. Ezenkívül, minél szabadabb valaki , annál kevésbé köti a törvény. Ámde az ember szabadabb az összes érzékelő lénynél a szabad akarata miatt, amit más érzékelő lényektől eltérően birtokol. Mivel pedig más érzékelő lények nincsenek alávetve természettörvénynek, az embert sem köti semmilyen természettörvény.

Ezzel szemben áll, amit a Glossza mond a Róm 2,14-gyel kapcsolatban ("amikor a pogányok törvény híján a természet szavára járnak el a törvény szerint, önmaguknak adnak törvényt"): "Noha nincs írott törvényük, van azonban természettörvényük, amely által bárki megérti és tudatosítja, hogy mi a jó, és mi a rossz."

Válaszul azt kell mondanunk, hogy mivel a törvény szabály és mérték, kétféleképpen lehet valakiben, amint fentebb (q. 90, a. 1) mondottuk: egyik módon, mint szabályozóban és mértékben, másik módon mint szabályozottban és olyanban, amelynek mérték van szabva, mivel amennyiben részesedik valami a szabályból és mértékből, annyiban van szabályozva, és annyiban van neki mérték szabva. Mivel pedig minden alá van vetve az isteni gondviselésnek, mindent az örök törvény szabályoz, és mindennek az szab mértéket, ahogy a mondottakból (a. 1) kitűnik, azért nyilvánvaló, hogy minden lény valamennyire részesedik az örök törvényből, amennyiben az örök törvény hatására irányulnak a saját actusaikra és céljaikra. A többi lények közül az értelmes teremtmény kiválóbb módon van alávetve az isteni gondviselésnek, amennyiben ő maga is részesedik a gondviselésből, magáról és másokról gondoskodva. Ezért ő maga is részesedik az örök törvényből, és általa van természetes irányulása a kellő actusra és célra. Az értelmes teremtmény ezen irányulását nevezzük természettörvénynek. Ezért, amikor a zsoltáros azt mondotta: "hozzatok igazi áldozatot!" [Zsolt 4,6], bizonyos emberekkel együtt felteszi a kérdést, hogy mik az igazságos cselekedetek: "Sokan mondják: ki mutatja meg nekünk a javakat?", és erre a kérdésre válaszolva ezt mondja: "Ragyogtasd ránk arcodat, Uram." Ez mintegy a természetes ész fénye, amellyel felismerjük, hogy mi a rossz, és mi a jó, ami a természettörvényhez tartozik, ami semmi más, mint az isteni fénynek bennünk való hatása. Ezért nyilvánvaló, hogy a természettörvény semmi más, mint az örök törvényből való részesedés az értelmes teremtményben.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy ez az érv akkor bizonyítana, ha a természettörvény különböző valami lenne az örök törvénytől. Ámde az semmi más, mint bizonyos részesedés belőle, amint mondottuk.

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az ész és az akarat minden tevékenysége bennünk abból származik, ami a természet szerint van, amint fentebb (q. 10, a. 1) mondottuk: ugyanis minden következtetés a természetszerűen ismert elvekből indul ki, és a célra irányuló eszközök utáni minden törekvés a végső cél utáni természeti törekvésből ered. Ezért az is szükségszerű, hogy cselekedeteinket elsődlegesen a természettörvény irányítsa célra.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a maguk módján az állatok is részesednek az örök értelemből, miként az értelmes teremtmény, de mivel utóbbi értelmével, illetve eszével részesedik belőle, ezt a részesedést törvénynek nevezzük, mert a törvény az észhez tartozik, ahogy fentebb (q. 90, a. 1) mondottuk. Az állatok pedig nem ésszel részesednek ebből, ezért az ő részesedésük legfeljebb csak metaforikusan mondható törvénynek.